2011. október 12., szerda

Gasztronómiai fesztivál :)

A hétvége nagy eseménye volt az itteni sajt és gasztronómia fesztivál. Ennek minden évben a befejező része egy szakács párbaj, ahol minden étel és süti benevezhető. Minden évben be szoktam nevezni egy vagy két tortával vagy sütivel. Ebben az évben két csoporthoz is meg voltunk hívva ezért két tortát csináltam, az egyik a fideszesek csapata volt a másik pedig a helyi gazdák. mind kettőnek próbáltam témába illő tortát gyártani úgy hogy minden vendégnek jusson, ezért lettek 60 szeletesek :P


1, a fideszesek egy vörös párnán a magyar koronát kapták a jogarral / az ország alma nem fért már a tortára/ Iszonyú sokat agyaltam és dolgoztam a koronával :P kb 20 órányi munkám van benne, de meg lett az eredménye mert ezzel a tortával nyertem el az első helyet :)



2, a gazdáknak stílszerűen egy zöldséges ládát készítettem, mint már régebben is csináltam hasonlót. Nagy sikere volt ennek is szerencsére, de mint minden évben egy kalap alá szokták venni a munkáim így hagyva esélyt a többi háziasszonynak ezért erre díjat nem kaptam de szóban annál többen dicsérték :) 


3 egyforma torta:

Mivel nagyon el voltam havazva a hétvégén ezért egyszerűre fogtam a tortákat amennyire csak lehetett :P tudom nem szép dolog meg sokan vagytok akik direkt mindig mást szerettek  csinálni , de itt nem volt már se erőm se ihletem. Mind a három torta másnak ment és ilyet még nem kaptak tőlem ezért nincs bűntudatom:) mindenkinek nagyon tetszett. az első egy fiús torta volt így lett kék színű, a másodikat direkt lilára kérték ez is szép lett de sajnos erről nem készült fénykép, és az utolsó meg enyhén narancsos volt. az volt az egészben a legjobb, hogy mindet túrós barackosra kérték :D


Festékes vödör torta:



Ez a torta egy régi barátnőm kérésére készült a párja szülinapjára :) mivel szobafestő a szakmája ezért ezt találtam ki :P a méreteit tekintve a vödör az két torta egymáson :D



Jack Daniel's whiskeys üveg:

Sok mindent nem tudok ehez a tortához írni, fiatalok szülinapi bulijára készült :)


2011. október 1., szombat

Zöld fehér megint:

Mivel ilyet kértek ezért ilyet csináltam :D kicsiben más mint a többi, mégpedig a szalag más mert nem kaptam széleset :)


Szív torta:

Ez a torta azért kedves a szívemnek mert ezen a szíven próbáltam ki régóta áhított textúra lapom:) nem kell mondani mennyire imádom...........





pillangó torta:

Ez a Pillangó egy pici kislánynak vitték ajándékba :) Sajna valamiért a fényképezőm allergiás a rózsaszínre ezért torzítja a színét :P 





Baseball sapka:

Ez is mai termés :) Egy hölgynek készült aki mindig sapkában jár. A kérés csak annyi volt baseball sapka legyen egy szögletes alapon és ne legyen szürke. Íze vaníliás meggy........


Pénztár gép:

Ez a torta 60. szülinapra készült. Sok mindent nem tudok erről írni, még nem kaptam visszajelzést , hogy tetszett e, mert nem a megrendelő jött a tortáért hanem egy rokon ő meg tisztára zavarban volt :) annyit még hogy ízre csokis meggy volt...

BMW 6 Kabrio:

Ez a hétvége sem múlhatott autó torta nélkül :P Most is egy BMW 6 kabrio volt az áldozat csak bordó színben.
ízre tiramisu volt :)